IV. 4. Mezőgazdaság és erdészet
Helyzetértékelés
A Tisza-völgy természetföldrajzi közép- és kistájainak éghajlati adottságai valamelyest eltérőek. Mezőgazdasági szempontból a következőkkel jellemezhetők:
A talajokat – a természetföldrajzi középtájak és a Tiszától való távolság szintjén – saját módszerünk alapján minősítettük aszerint, hogy menyire alkalmasak mezőgazdasági hasznosításra. Összességében megállapítható, hogy 382 ezer hektár terület nem alkalmas mezőgazdasági művelésre, s 193 ezer hektárt csak feltételesen tartunk művelhetőnek. (Tudnunk kell, hogy 214 ezer hektár jelenleg sem mezőgazdasági célokat szolgál.)
Mezőgazdaságilag még hasznosíthatónak találtunk 379 ezer hektárt, viszonylag magas termékenységűnek 17 ezer és magas termékenységűnek 338 ezer hektár területet. A talajok kémhatását vizsgálva megállapítható, hogy összességében 997 ezer hektáron elfogadható a kémhatás és a mészállapot. A talajok vízgazdálkodása szempontjából ez 729 ezer hektár területre jellemző.
A Tisza-vidék művelési ágainak vizsgálata során megállapítható, hogy a szántó aránya 7 százalékponttal meghaladja az országos átlagértéket, gyep esetében 3,5 százalékponttal, gyümölcs esetében 0,3, halastónál pedig 0,2 százalékponttal magasabb értékkel találkozhatunk. Szőlőnél, a nádasnál az országos átlag (1,4, illetve 0,4%) körüli érték alakult ki. Rendre alacsonyabbak a művelési ágak arányai az erdő (11,1) és a kert (0,8) művelési ágban. A művelés alól kivett terület a vizsgált térségben 1 százalékponttal magasabb volt az országos átlagértéknél.
A középtájakat vizsgálva azt látjuk, hogy az Alsó-Tiszavidéken az átlagostól magasabb (64%) szántóterületi arány alakult ki, míg a Felső-Tiszavidéken a szántóarány az országos átlaghoz közelít. Ugyanakkor a gyepterületi arány a Felső-Tiszavidéken a legmagasabb, és az Alsó-Tiszavidéken a legalacsonyabb. Hasonló arány alakult ki az erdősültség és a művelés alól kivett területeknél is.
A kistérségek között jelentős különbségek vannak az erdősültség tekintetében. Míg például a Kecskeméti, a Vásárosnaményi kistérségek a Tisza-vidék átlagát majdnem kétszeresen meghaladó mértékben erdősültek, addig a Füzesabonyi, a Mezőkövesdi, a Hevesi és a Szentesi kistérségek az egyébként is alacsony átlagértéknek még a felét sem érik el.
Ellentmondásos, hogy a hatásterülethez tartozó települések erdőterületi aránya átlagosan is magasabb, mint a Tisza-menti településeké.
A szántóföldi növények vetésterületének vizsgálata a következő regionális eltéréseket mutatja:
A Tisza-vidék mezőgazdasági vállalkozási potenciálját jellemző mutatók alapján megállapítható, hogy mind az 1000 lakosra jutó regisztrált és működő vállalkozások, mind pedig az egyéni vállalkozások értékei jelentősen elmaradnak az országos átlagtól. A működő vállalkozások mutatójánál a lemaradás kisebb, és ennek is betudható, hogy a regisztrált vállalkozásokon belül a működő vállalkozások aránya meghaladja az országos átlagértéket. Az egyes kistérségek között jelentős regionális különbséget tapasztalunk. A Szegedi és Kecskeméti kistérségek például minden mutató tekintetében kedvezőbbek az országos átlagnál, ugyanakkor az 1000 lakosra jutó vállalkozások számának mutatói a Szerencsi, a Tiszavasvári, a Sátoraljaújhelyi, a Hevesi és a Polgári kistérségeknél az országos érték 50 százalékát sem érik el. Az országos átlag 50 százaléka körüli érték közelében vannak a Kisvárdai, a Törökszentmiklósi, a Füzesabonyi, a Vásárosnaményi, a Sárospataki, a Fehérgyarmati, a Kunszentmártoni, a Tiszafüredi és a Balmazújvárosi kistérségek mutatói, míg a Szolnoki, a Nyíregyházi, a Hódmezővásárhelyi kistérségek az országos átlag közelében helyezkednek el.
Folyamatok, összefüggések
Általános célként kezeljük, hogy a Tisza-völgyben a mező- és erdőgazdaság - az előző fejezetekben említettekkel összhangban - meghatározó szerepet töltsön be a regionális különbségek kezelését is felvállaló vidékfejlesztésben, az ésszerű térhasználatban, ezért jövőbeni fenntartható fejlesztése elengedhetetlen a térségben.
Ezen célt természeti adottságok mellett az is indokolja, hogy a térségben a mező- és erdőgazdaság fenntartásához és fejlesztéséhez komoly helyi és nemzeti érdekek fűződnek. Az egész Tisza-völgyben nagyon fontos a mezőgazdasági célú földhasználat. Az országos helyzethez képest a Tisza-völgyben a mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya lényegesen magasabb. Ezt támasztja alá az, hogy a mezőgazdasághoz jobban kötődő külterületi népesség aránya csaknem kétszerese az országos átlagnak. E társadalmi csoportok megélhetését a térségben a még fejletlen tercier foglalkoztatási lehetőségek nem igen lesznek képesek rövid távon biztosítani.
Nem lehet közömbös ezért, hogy a területen növekvő regionális különbségek milyen mértékben veszélyeztetik az egész nemzetgazdaság kiegyensúlyozott fejlődését. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a rendkívül gyorsan bekövetkező kihívásokra sem a nemzeti agrárpolitika, sem pedig a helyi gazdaságok szereplői mindez ideig nem találtak adekvát válaszokat. Ezek hiánya és az alkalmazkodási zavarok a térségben sok bizonytalansággal terhelik a mező- és erdőgazdaság jövőképét.
A mezőgazdaság-fejlesztési célok megvalósulásához elengedhetetlen a társadalmi konszenzuson alapuló, megfelelő forrásokkal rendelkező nemzeti vidékfejlesztési politika, s az ehhez kapcsolódó helyi programok, projektek.
A kérdőíves felmérésünkre válaszolt önkormányzati vezetők döntő többsége az agrárgazdaságot feltétlenül fejlesztendőnek tartja az általa vezetett településen. A három legfontosabb ágazatnak a növénytermesztést, az állattenyésztést és az agrárturizmust jelölték meg. A zöldség- és gyümölcstermesztésben, az erdőgazdálkodásban és az élelmiszer-feldolgozásban is inkább a feltétlen fejlesztést részesítették előnyben a szinten tartással, vagy a visszaeséssel szemben. Ugyanakkor a szőlészetben és vadgazdálkodásban inkább a szinten tartást vélték valószínűbbnek. Az ágazat visszaesését jelzők elenyésző kisebbségben maradtak, egyik ágazatnál sem érték el a 10 százalékos arányt.
Figyelemre méltó az önkormányzati vezetők állásfoglalása a várható változások irányáról is. Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági termékek helyben történő feldolgozását, a mezőgazdasági termelők szövetkezését fontos kitörési pontnak ítélik meg, a Tisza-völgy átlagában a válaszadók több mint 50 százaléka esélytelennek tartotta a kitörési lehetőségek realizálását.
Ugyanilyen kétely jelent meg az ártéri gazdálkodás nagyobb mértékű kiterjedésével, a mezőgazdasági földterületek 25 százaléknál magasabb arányú kivonásával és a genetikailag módosított növényi és állati szervezetek elterjedésével kapcsolatban is.
Nagy esélyt adtak ugyanakkor az önkormányzati vezetők a mezőgazdasági termékek és szolgáltatások helyi idegenforgalomban történő hasznosításának.
Szakértőink a Tisza-völgyben a mező- és erdőgazdaságot a jövőben is alapvető térhasználati módként definiálták, ugyanakkor a fenntartható mező- és erdőgazdálkodás érdekében számos ponton bizonyították a jelenlegi helyzet változásának szükségességét.
Fejlesztési prioritások
Az általános célokhoz illeszkedő stratégiai célként jelöljük meg a térség mező- és erdőgazdaságában a struktúrák korszerűsítését. Ez a földhasználatra, a növénytermesztés és állattenyésztés termelési struktúrájára, a kooperációs, integrációs és koordinációs struktúrákra egyaránt kiterjedne. A stratégiai célra tekintettel a későbbiekben a fejlesztési prioritások érdekében szükséges intézkedéseket és programjavaslatokat az egyes struktúraelemek korszerűsítéséhez kapcsoljuk.
A vizsgálat alapján a következő prioritásokat lehet megfogalmazni:
A prioritások alapján a következő feladatokat kell külön is kiemelni:
A szakértők nem látnak olyan mező- és erdőgazdasági programot, amelyet a Tisza-völgy egészében általánosan és egységesen kellene megvalósítani. Ezt részben a terület mező- és erdőgazdálkodás szempontjából heterogén természeti, gazdasági és társadalmi adottságaival, másrészt pedig az ezekhez való igazodás szükségszerűségével indokolják. Programokat az általuk javasolt prioritásokhoz és intézkedésekhez igazodóan kisebb területeken (agrárgazdasági övezetek, kistérségi társulások, településcsoportok) célszerű megfogalmazni és megvalósítani.
Változások szükségesek a mezőgazdaságilag művelt terület nagyságában és a művelési ágban. Ezek konkrét mértékének meghatározása azonban csak az adott terület hasznosításában érdekeltekkel egyetértésben, több szakterület érvanyagának mérlegelése után lehetséges.
A mezőgazdasági művelésből kieső területek jelentős részét a termőhelyi adottságokhoz és a tájhoz alkalmazkodó fafajokkal célszerű erdősíteni.
Jövőkép
A prioritások alapján, a fontos feladatok végrehajtásának eredményeként várhatóan változni fog a szántóföldi növénytermelés szerkezete, melynek keretében a jelenlegihez képest csökkenő, de még mindig magas gabona és napraforgó vetésterületi arány mellett, a csökkent szántóterület mintegy egyharmadán a kisebb vetésterületű, ún. alternatív növényi kultúráktól várható a szántóföldi növénytermelés diverzifikációja. E kultúrák közé a nagy magvú pillangósokat, a szálastakarmányokat, a zöldségféléket, az ipari növényeket és gyógynövényeket soroljuk.
A fejlesztési prioritások térbeli specifikációjának megfelelően jelentős változások várhatók a növénytermesztés termelési irányaiban is.
Az állattenyésztésben a legelőre alapozott szarvasmarha- és juhtartás kiterjesztése, az alternatív ágazatok (lúdtartás, kecsketartás, méhészet stb.) térségenként differenciált fejlesztése valószínűsíthető.
A mező- és erdőgazdaság várhatóan képtelen lesz felvállalni a kilencvenes évek elején kialakult foglalkoztatási szerepet, s ezért a természeti- és a humán erőforrások közötti összhangot csak a mezőgazdaságon kívüli, és a mezőgazdasághoz kapcsolódó alternatív szolgáltatásoknak és a termékfeldolgozásnak a kiszélesítésével lehet megteremteni. Ez utóbbi fejlesztése az egyik legköltségesebb és legnehezebb intézkedéscsoportnak tűnik. Az iparszerű feldolgozás fejlesztése mellett különleges figyelmet kell szentelni az agrártermelők gazdaságain belüli termékfeldolgozásnak és kereskedelemnek.
A múlt századok tapasztalatait - a néprajzi leírásokban fellehető gazdálkodási hagyományokat - hasznosítva felvázolható egy olyan lehetőség is, amely a régi emberek bölcsességét veszi elő, s a mai ember számára teremti meg az új összhangot a természettel. Ahol mód van rá, talán vissza lehet adni a folyónak, ami az övé, és a maradékot okosan használva három különös területen lehetne hasznosítani:
Különösen a gyümölcsösök lehetnek jelentősek, hiszen pl. a Felső-Tiszavidéken még néprajzi módszerekkel is gyűjthető a sok évszázados tapasztalat, és megfigyelhető a gyakorlat is. A kemény- és puhafa ligetes erdők gazdasági haszna mellett az intenzívebb idegenforgalom céljait is messzemenően szolgálhatja.
A fok-gazdálkodás örökségeként vissza kellene állítani a természetes vizekkel töltődő tórendszereket, benne megteremteni azokat az ökológiai feltételeket, amelyik halbőséget hozott a múltban, és hozhat ma is.
A felvázolt jövőkép realizálása nagymértékben múlik azon, hogy mennyire sikerül kezelni az integrációs, kooperációs és koordinációs struktúrák elmaradottságát, s a fejlődéssel szemben álló társadalmi és tudati tényezőket. Kulcsfontosságúnak tartjuk ezért a humán erőforrások fejlesztését, s ennek keretében már az általános iskolában kezdődő tudat- és magatartásformálást.