IV. 2. Hidrológia

Helyzetértékelés

A síkvidéki, viszonylag jelentős vízhozamot szállító nagy folyóhoz, a Tiszához kapcsolódó és csak helyenként egy-egy kisebb mellékfolyóra is támaszkodó kistérségekben a vízháztartási mérleg és az általa meghatározott természeti, gazdasági folyamatok egyik legjelentősebb tényezője a Tisza vízkészlete.

A Tisza-vidék egyik alapvető vízháztartási sajátossága a nyári időszak alatti jelentős párolgási vízhiány, amelynek alakulásában a természeti adottságoknak és az emberi beavatkozásoknak (elsősorban az erdősültség nagymértékű csökkentésének) egyaránt meghatározó szerep jut. Megállapítható, hogy az erdősültség csökkenése mind az éghajlati vízhiányt (aszály hajlamot), mind a felszíni vízképződést (belvízi és árvízi kockázatot) számottevően megnövelte, s így a Tisza vidék vízháztartása a természetes ökológiai állapotokhoz képest jóval szélsőségesebbé vált.

Nagy területeken jellemző az Alföldön a talajvízszint süllyedése, ami jelentős mértékben a talajvízkészletek túlhasználatának a következménye. A lakossági ivóvízellátás az Alföldön legnagyobb részben a mélyebben fekvő víztartók rétegvizeiből történik. Jelentős mennyiségben használnak olyan felszín alatti vízkészleteket, amelyek természetes eredetű arzéntartalma az EU tervezett új ivóvíz-minőségi jogszabályában megengedett értéknél nagyobb. Az EU csatlakozásról folytatott tárgyalásoknak ez az egyik kulcskérdése.

A Tisza-vidék - földrajzi helyzetéből következően - rendszeresen árvízi gondokkal küzd. Az árvizek előfordulása a magyarországi folyókon nem rendkívüli esemény, ez a folyók vízjárásának természetes sajátossága. Árvízkatasztrófának a töltésezett folyókon csak az tekinthető, ha a folyó átszakítja az árvízvédelmi töltéseket, elönti a mentesített árteret. A hazai folyókon az év bármely szakában előfordulhatnak árvizek; egyes folyókon számolnunk kell a különösen veszélyes jeges árvizekkel is. A szélsőséges helyzetek kialakulására vonatkozó meteorológiai, hidrológiai és történeti földrajzi kutatások is elég határozottan alátámasztják, hogy nem tekinthetők rendkívülieknek az elmúlt évek árvízi eseményei sem.

Az észlelt árvízszintek emelkedésének legalább három, egymást átfedő, egymásra halmozódó oka van: a vízgyűjtőn folytatott emberi tevékenység hatásának integrált megjelenése, az újabb, korábban még nem kialakult időjárási helyzetekből származó következmények, illetve bizonyos mértékig - az egyébként sok részletében még vitatott - éghajlatváltozás hatása.

A Tiszát Magyarország területén a vízjárás alakulásától függően két szakaszra; a Felső- és Közép-Tiszára oszthatjuk. A Szamos torkolata feletti Felső-Tiszán három nagyobb árhullám szokott kialakulni: a hóolvadásból származó tavaszi, a májusi és az őszi árhullám. A Szamos-torkolat alatt azonban a két első árhullám összeolvad és a Tisza két nagy mellékfolyójának, a Körösnek és a Marosnak az árhullámával általában találkozik. Ezért a Közép-Tiszán igen hosszan elnyúló magas árvizek lehetségesek. Mindez arra is utal, hogy a Tisza-program fejlesztései során nem kerülhető meg a vízgyűjtőben való gondolkodás.

Főbb folyamatok, problémák

Az elmúlt évszázad adataira alapozott elemzések és az éghajlatváltozás várható hatásai a Tisza-vidékre, a lefolyásnak a csapadék csökkenési mértékénél nagyobb csökkenését, a szabad vízfelület és a talajfelszín párolgásának és az evapotranszspirációnak a megnövekedését eredményezhetik. Ez a kisebb felületű tavak kiszáradását, vizük sótartalmának növekedését, a talajok nagymérvű szikesedését idézheti elő. Nagyobb párolgás várható a Tisza-tónál is. Mivel megerősödik az aszályhajlam, növekszik az öntözés fajlagos vízigénye, térben kitolódik az öntözés igényének határa. Az ezekhez való alkalmazkodásra fel kell készülni a Tisza-vidék valamennyi kistérségében.

Mivel az Alföldön jelentkező vízigények kielégítésére felhasználható, a vízgyűjtőn hazai területeken keletkező felszíni vízkészlet minimális, a vízigényeket más területekről érkező vízzel, illetve vízátvezetéssel kell kielégíteni. Az Alföld vízgazdálkodása mennyiségileg és minőségileg is jelentős mértékben függ a Tisza vízgyűjtőterületén felettünk lévő országoktól. A mennyiségi függőség száraz időszakokban sokkal nagyobb, mint az ország egyéb területein. A vízgazdálkodás terén a jövőben várható igények kielégítése emiatt rendkívül bizonytalan.

Hasonlóan aggasztó helyzetben van a Tisza-völgy gát és töltésrendszere. A kötött talajból épített töltések állékonysága az elmúlt évtizedekben csökkent, ugyanis a hosszantartó, mintegy évtizedes száraz időszak hatására a töltések erősen megrepedeztek. Az ország árvízvédelmi töltésein 1200 olyan veszélyes állékonysági mutatójú, lokálisan gyenge, egyenként 50- 200 m hosszú szakaszt ismert, melynek árvízvédelmi biztonsága nem megfelelő, ezen belül 257 olyan szakasz van, amely sürgős beavatkozást igényel. Az árvízvédelem az elmúlt évtizedekben sikeres volt, ugyanakkor jellemzője a rendszernek, hogy még a fejlesztett védvonalakban is vannak a környezetüktől eltérő, a biztonsági követelményeknek nem megfelelő, lokálisan gyenge szakaszok vagy keresztezések. A Tisza-völgyben a védművek kiépítettségi aránya mintegy 55 %. A vizsgálatok szerint az árvízi elöntésnek kitett területen a védelmi műveknek az előírt biztonságra történő kiépítése mintegy 170 milliárd forint ráfordítást igényelne.

A Tisza mentén sajátos sokrétű funkciót töltenek be a hullámterek, azokra mind az árvízvédelem, mind a természetvédelem, mind a mező- és erdőgazdaság, mind pedig a rekreáció igényt tart(ana), miközben ezek a funkciók gyakran nem, vagy csak alig összeegyeztethetőek. Alapvető gond, hogy a hullámterek környezetileg igen érzékeny területén a szántóföldi művelés módja alig tér el az általános gyakorlattól, ugyanúgy használják a kemikáliákat, mint a mentett oldalon, holott a vegyszerek bemosódásának veszélye itt sokkal nagyobb. Ezért a szántóföldi művelés csökkentése illetve fokozatos megszüntetése a hullámtereken mindenképpen kívánatos.

A hullámterek természetvédelmi jelentősége a múlt századi folyószabályozásokat követően napjainkban azért fokozódik, mivel az árvízmentesítéssel a korábbi nyílt árterek vizes élőhelyei leszűkültek és a hullámtereken alakult ki az akkori időszakhoz hasonló élővilág. A természetvédelmi cél kielégítésére a hullámtereken jó lehetőség van, éppen ezért a hullámtéri gazdálkodást ennek a rendkívüli fontos ökológiai követelménynek alá kell rendelni. A hullámtéren való természetvédelmi követelmények teljesülését általában nem veszélyezteti jelentős mértékben az a műszaki igény, hogy a hullámtérnek fontos szerepe van az árvízvédelemben. A hullámtér alapvető rendeltetésére figyelemmel, a hullámtér használói a hullámtéren mezőgazdasági művelést, erdőgazdálkodást vagy bármilyen más tevékenységet kizárólag saját kockázatukra, a környezetvédelmi, természetvédelmi előírások betartásával és az árvizek levezetésének akadályozása nélkül folytathatnak.

Fejlesztési prioritások

A belvízvédelem stratégiai kérdései

A Tisza-völgy mezőgazdasági termelésének, valamint a településeknek a biztonsága érdekében fontos jövőbeli feladat a belvízbiztonság megteremtése. A probléma a belvízborítások nagyobb területi kiterjedtsége miatt nehezebben kezelhető, mint az árvízvédelem ügye. A jelentősebb kárt okozó belvizek kialakulása ugyanakkor hosszabb folyamat, így a veszélyhelyzetek hosszabb távú előrejelzése segíthet a védekezés eredményességében, s egy-egy belvíz mennyiségében (térfogatában) is lényegesen elmarad egy rendkívüli árvíz által szállított vízmennyiségtől.

Az Alföldön általánosnak tekinthető belvízproblémában a szűken vett Tisza-völgy sajátos szerepet tölt be. A mélyebb fekvésű folyómenti területeken a belvízi elöntés kockázata nagyobb, ugyanakkor a veszélyeztetett földterületek minősége rosszabb. Ezek a tények felvetik annak lehetőségét, hogy itt lehetne és kellene leginkább a területhasználat módját megváltoztatni: az EU-s igény a szántó területek csökkentésére jól összhangba hoztató a természetvédelem és a költségtakarékos gazdálkodás érdekével (rétek, gyepek kialakítása, fokgazdálkodás megújítása, stb.).

A relatíve magasabban elhelyezkedő, illetve jobb talajadottságú területeken ugyanakkor javítani kell a belvízvédelem hatékonyságát. Ez a feladat megfelelő koordináció, határozott ellenőrzés és szankcionálás, valamint tervszerű kutatások elvégzésével nagy eredményességgel megvalósítható. Ehhez tudnunk kell, hogy a belvizek keletkezése, veszélyes mértékű elterjedése gyakran az emberi gondatlanság következménye. A nagy kárt okozó belvizek kialakulásának fő oka ugyanis - a szélsőséges hidrometeorológiai helyzeteken túl - a nem a táji adottságokhoz igazodó területhasználat (pl. mély fekvésű területek szántóként való hasznosítása, vagy településeken ilyen területek beépítése), illetve a korábban kiépült csatornahálózat szakszerűtlen használata (pl. tisztítás elmaradása, feltöltése, beszántása).

Legfontosabb feladatok:

Mindezek figyelembevételével két helyzet okozhat belvízi problémákat, vagy fokozhatja azokat:

Ismételten meg kell azonban jegyeznünk, hogy a belvíz-mentesítés komoly érdekellentétben van az ökológiailag szükséges vízkészletek visszatartásával. Alföldünkön a potenciális párolgás az évek többségében meghaladja a csapadék mennyiségét, éppen ezért minden, a területről elvezetett víz fokozza a vidék vízhiányát (jól példázza ezt a helyzetet 2000. tavasza és nyara, amikor a rendkívüli ár- és belvízhelyzetet átmenet nélkül tartós szárazság követte). Ez azt is jelenti a jövőben, hogy a belvíz-mentesítést a vizek lehetőség szerinti visszatartásával együtt kell megvalósítani.

A felszíni vízgazdálkodással kapcsolatos prioritások

Mindaddig, amíg nem sikerül az egész Kárpát-medencére kiterjedő, a nemzetközi egyezmények előírásait egyformán értelmező, elfogadó és betartó többoldalú együttműködést kialakítani, addig a Tisza vidék kistérségeit felvízi irányból mindig fenyegetik a tervezhetőnél nagyobb mértékű vízgazdálkodási kockázatok. Az egész vízgyűjtő 80 évvel ezelőtti politikai feldarabolása kockázatnövelő eredménnyel járt, s a részvízgyűjtők fejlesztése egymás érdekeivel ellentétesen történt/történik. A hegyvidéki vízgyűjtőt uraló országok (Románia, Ukrajna, Szlovákia) saját érdekükben számottevő víztározó-kapacitásokat építettek ki, amelyek révén a Tisza vízrendszer legfontosabb mellékfolyóinak vízjárását – nem azonos mértékben ugyan, de - módosították.

A folyók módosított vízjárása árvizes időszakban akár kedvező is lehet a síkvidéki vízgyűjtőrészek szempontjából, sőt a kisvízi időszakban is lehetséges az alföldi igényekre is tekintettel lévő üzemeltetés, de nem ez a jellemző. Tisztában kell lenni: a felvízi ország ellentételezés nélkül nem vehető rá arra, hogy a saját beruházásában megvalósított létesítményeit az alvízi ország igényeit akár minimális mértékben is figyelembe véve üzemeltesse, illetve olyan beruházásokat hajtson végre, aminek előnyeit nem maga élvezi. Mindez a hidrológiai kérdéskör legfontosabb, de eredményesen legnehezebben megoldható prioritása.

Tudomásul kell venni, hogy az ármentesítés eredményeként elért több mint tízezer km2 extenzív területnyerésének ára az árterek alkalmi vízborítása! Az árvízvédelmi funkció után a hullámtereken a természetvédelem, illetve az ezzel összeegyeztethető erdő- és legelőgazdálkodás kaphat szerepet (ezek a funkciók alapvető ellentétek nélkül összehangolhatók).

A folyómenti kistérségek fejlesztése során külön prioritásként kell kezelni a fenntartható és racionális területhasználat kialakítását. Ennek fontos eleme, hogy a mélyebb fekvésű, gyakran belvizes területeken található szántókat át kell minősíteni, az ártereken a szántóföldi művelést lehetőleg meg kell szüntetni. A változásokkal együtt természetvédelem szempontjait érvényesíteni kell, s a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programban megfogalmazottak megvalósítása során a Tisza-völgyet kiemelt célterületnek kell tekinteni.

A kedvezőtlen vízháztartási folyamatok mérséklése, a keletkező gazdasági és ökológiai károk csökkentése érdekében fontos feladatok:

Jövőkép

A jövő árvízvédelmére gyökeresen új koncepció nem alakítható ki, arra sem természetföldrajzi, sem műszaki, sem gazdasági lehetőség nincs, de nincs is rá szükség. A meglévő árvízvédelmi művek fejlesztése, rekonstrukciója biztosítani tudja az ország árvizek elleni védelmét.

Az árvízvédelmi töltések jelenlegi területi elhelyezkedése többnyire megfelelő, az ártér szélesítése nem javítaná lényegesen az árvízi biztonságot, a problémát néhány szakaszon az ártér beszűkülése, leszűkítése jelenti. Az árvízi szükségtározás a Tiszán hatékonyan nem alkalmazható, viszont a kisebb mellékfolyókon jelentős tartalékok vannak. A rendkívüli vízmennyiségek szükségtározásánál számolni kell ezen vizek szennyezettségéből fakadó ökológiai és egyéb környezeti kockázatokkal. (Olyan nagyobb, egykor vízjárta és ma is néptelen területeknek, mint például a Hortobágynak vízzel való elárasztásának felvetésekor különösen fontos az ökológiai előny és kockázat értékelése.)

A töltések megfelelő minőségi állapotának (szerkezeti problémák, magassághiány) kialakítása, azokon szilárd burkolatú utak létesítése az árvízi védekezés hatékonyságának jelentős javítását eredményezné. Ez utóbbi egyúttal - igazodva a társadalmi igényekhez - egy mintegy 4200 km-es kerékpárút-hálózat részeként az ökoturizmus kiemelten fontos része lehetne, és a gátőrházak, védelmi központok e turista útvonal, szállás, segélynyújtási, tájékoztatási és ellátási központjaiként is működhetnének.

Az árvízvédelem és a természetvédelem kapcsolatának új alapokra való helyezésével, törekedni kell az ökológiai követelményeknek megfelelő árvízvédelem alkalmazására (hullámterek használati zónáinak kialakítása, a területhasználatok összehangolt átértékelése, stb.).

 


  előző fejezet vissza a tartalomjegyzékhez következő fejezet