Bácsalmás

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

Bácsszőlős

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

Baja

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

határmenti fekvés, illetve a Szeged – Baja tengely szerepe...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

A közlekedési és ellátási kapcsolatok összehangolt fejlesztése a bajai, ...

Balotaszállás

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

A kiskunhalasi kistérségben található kereskedelmi szálláshelyek száma 1599, a ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

A legnépesebb falusi település a közel ötezres lélekszámú Tompa. ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

Bugac

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

Hajós

Harkakötöny

A kiskunhalasi kistérséget is érintő fontos feladat a Duna-...

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

Vízrendezés szempontjából a Dongéri-főcsatorna nyújt belvíztározási lehetőséget, ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

Imrehegy

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

Jánoshalma

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

Kalocsa

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A közlekedési és ellátási kapcsolatok összehangolt fejlesztése a bajai, ...

Kecel

A megye egyéb kistérségeihez kapcsolná a területet a borutak (...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

Kecskemét

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

Kelebia

A kistérségben csekély és elszórtan elhelyezkedő, kis felületű természetvédelmi ...

A kiskunhalasi kistérséget is érintő fontos feladat a Duna-...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

A legnépesebb falusi település a közel ötezres lélekszámú Tompa. ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

A természetvédelem vonatkozásában helyi védelemre és rehabilitációra javasolható a Kelebiai ...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

A bevezetőben már említett vasútfejlesztéssel összefüggésben a tompai teherforgalom nagymértékű ...

Vízrendezés szempontjából a Dongéri-főcsatorna nyújt belvíztározási lehetőséget, ...

A települési vízellátás szempontjából a települések egyedi vízművel rendelkeznek, ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

Kiskőrös

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

Kiskunhalas

A kiskunhalasi kistérség fejlesztési koncepciója...

A kistérségben csekély és elszórtan elhelyezkedő, kis felületű természetvédelmi ...

A kiskunhalasi kistérség településein kiépült a vízhálózat (bár vannak ...

A kiskunhalasi kistérséget is érintő fontos feladat a Duna-...

A Duna-Tisza ökoszisztémáinak összekapcsolását szolgálja a "Zöldfolyosó ...

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

Alaphelyzet: A térséget az egész éves rövid, fél...

A kiskunhalasi kistérségben található kereskedelmi szálláshelyek száma 1599, a ...

A Kiskunhalason lévő termálvíz hasznosítása - komoly megfontolás után - ...

A megye egyéb kistérségeihez kapcsolná a területet a borutak (...

Alaphelyzet: A megye lakónépességének kb. egytizede él ebben ...

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

Térkapcsolatok: Kiskunhalas - mint mezővárosi jogállású település, piaci ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

A Kiskunhalas Ny-i elkerülése és így részben az ...

A térségi telefonkapcsolatot a megyében négy primer körzet biztosítja. ...

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

irány: az ellátási, szervezési és tervezési együttműködés fokozása ...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

Kiskunmajsa

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

Kisszállás

Kunfehértó

A kiskunhalasi kistérséget is érintő fontos feladat a Duna-...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

Alaphelyzet: A térséget az egész éves rövid, fél...

A kiskunhalasi kistérségben található kereskedelmi szálláshelyek száma 1599, a ...

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

Pirtó

A kistérségben csekély és elszórtan elhelyezkedő, kis felületű természetvédelmi ...

Indokolt a felhagyott katonai területek védetté nyilvánítása (Pirtó)....

Solt

A megye egyéb kistérségeihez kapcsolná a területet a borutak (...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

Soltvadkert

A megye egyéb kistérségeihez kapcsolná a területet a borutak (...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

Tázlár

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

Tompa

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

Alaphelyzet: A térséget az egész éves rövid, fél...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

A legnépesebb falusi település a közel ötezres lélekszámú Tompa. ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

A bevezetőben már említett vasútfejlesztéssel összefüggésben a tompai teherforgalom nagymértékű ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

A térségi telefonkapcsolatot a megyében négy primer körzet biztosítja. ...

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

Zsana

A kistérség településeinek rendezési tervellátottsága jó, kivételt képez Zsana...

A települési vízellátás szempontjából a települések egyedi vízművel rendelkeznek, ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

Energia vonatkozásában a térség most közepesen, a tervezett fejlesztésekkel ...

adottság

Ezen a kedvező klimatikus adottságú, magas napfénytartamú és hőösszegű ...

A kilencvenes évek folyamatai során számos mezőgazdasági szervezet maradt fenn...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A fejlesztési prioritások a terület adottságainak megfelelően a következők:...

A megye egyéb kistérségeihez kapcsolná a területet a borutak (...

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

környezeti érzékenység, értékek: ariditási érzékenység, vízpótlásra váró ...

ágazat

Az elmúlt 20 év leforgása alatt a megyében zajló folyamatok ...

agrár

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

a gazdaság eltartóképességének problémái, egyoldalú agrárium...

irány: az eltartóképesség növelésére irányuló többoldalú, beszállítói ipar...

A kistérség néhány szempontból elmaradott országos besorolása valamennyi lehetőségnek kiaknázása ...

Alföld

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

állattenyésztés

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

Törekedni kell a növénytermesztés, az állattenyésztés, a feldolgozás...

A leggyengébb minőségű termőföldeken (10 AK alatti) - ...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

átkelő

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

autópálya

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

Bácska

Alaphelyzet: A kistérség a Kiskunsági-homokvidék déli részén ...

beavatkozás

bio-

A környezetvédelmi-tájvédelmi funkciót ellátó területeken a termelést korlátozottan...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

bor

Alaphelyzet: A kistérség a Homokhátság táji-termelési övezetben ...

A kilencvenes évek folyamatai során számos mezőgazdasági szervezet maradt fenn...

A megye egyéb kistérségeihez kapcsolná a területet a borutak (...

cél

A kiskunhalasi kistérséget is érintő fontos feladat a Duna-...

A leggyengébb minőségű termőföldeken (10 AK alatti) - ...

Erdőtelepítéseket a jövőben elsősorban a felhagyott szántók, és nem ...

Jellegzetes folyamat az egynapos, csak a helyi építészeti, ...

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

A Kiskunhalas Ny-i elkerülése és így részben az ...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

Stratégiai fejlesztési célok...

A kistérség megvalósuló fejlesztési terveit, programjait célszerű összekapcsolni bizonyos ...

csatorna

A kistérségben csekély és elszórtan elhelyezkedő, kis felületű természetvédelmi ...

A kiskunhalasi kistérség településein kiépült a vízhálózat (bár vannak ...

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

A természetvédelem vonatkozásában helyi védelemre és rehabilitációra javasolható a Kelebiai ...

Vízrendezés szempontjából a Dongéri-főcsatorna nyújt belvíztározási lehetőséget, ...

Duna

A kiskunhalasi kistérséget is érintő fontos feladat a Duna-...

A Duna-Tisza ökoszisztémáinak összekapcsolását szolgálja a "Zöldfolyosó ...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

egészségügy

Jelentős társadalmi problémákat vet fel a külterületi népesség magas aránya...

együttműködés

irány: az ellátási, szervezési és tervezési együttműködés fokozása ...

irány: a határmenti gazdasági – társadalmi – környezetvédelmi együttműködés ...

A településközi – térségi szemléletű kohéziós együttműködés fokozása, különös ...

A határmenti különleges gazdasági övezet kialakítása a nemzetközi együttműködés lehetőségeinek ...

elmaradott

A kistérség néhány szempontból elmaradott országos besorolása valamennyi lehetőségnek kiaknázása ...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

energia

Energia vonatkozásában a térség most közepesen, a tervezett fejlesztésekkel ...

érdek

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során a természet- és ...

A természetvédelem és az idegenforgalom érdekeit közösen szolgálhatja a hagyományos ...

Fő problémák: A térségben a hivatalosan regisztrált munkanélküliség mutatói ...

erdő

Alaphelyzet: A kistérség a Kiskunsági-homokvidék déli részén ...

A korábban végrehajtott belvízrendezések, a nagyüzemi szőlő- és ...

A Duna-Tisza ökoszisztémáinak összekapcsolását szolgálja a "Zöldfolyosó ...

Erdőtelepítéseket a jövőben elsősorban a felhagyott szántók, és nem ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

irány: térségi szennyvízkezelés, vízvisszatartás és -pótlás, ...

A térség természeti értékeinek gyarapítása, erdősítés, a fenntartható ...

érték

A környezetvédelmi-tájvédelmi funkciót ellátó területeken a termelést korlátozottan...

Főbb folyamatok: A külterületi lakónépesség aránya - bár a ...

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

Térkapcsolatok: Kiskunhalas - mint mezővárosi jogállású település, piaci ...

környezeti érzékenység, értékek: ariditási érzékenység, vízpótlásra váró ...

A térség természeti értékeinek gyarapítása, erdősítés, a fenntartható ...

Európa

Az elsősorban külterjes, extenzív, EU konform mezőgazdaság fenntartható ...

extenzív

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

irány: az eltartóképesség növelésére irányuló többoldalú, beszállítói ipar...

Az elsősorban külterjes, extenzív, EU konform mezőgazdaság fenntartható ...

falu

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

A kiskunhalasi kistérségben található kereskedelmi szálláshelyek száma 1599, a ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

A legnépesebb falusi település a közel ötezres lélekszámú Tompa. ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

fejlesztés

A kiskunhalasi kistérség fejlesztési koncepciója...

Fejlesztési irányok...

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során a természet- és ...

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

A mezőgazdaság helyzete és fejlesztési lehetőségei...

Fejlesztési irányok...

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során fontos figyelembe venni azt...

Törekedni kell a növénytermesztés, az állattenyésztés, a feldolgozás...

A gazdaság jellegzetességei és lehetséges fejlesztése...

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

Fejlesztési lehetőségek, prioritások...

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A fejlesztési prioritások a terület adottságainak megfelelően a következők:...

A megye egyéb kistérségeihez kapcsolná a területet a borutak (...

Jelentős társadalmi problémákat vet fel a külterületi népesség magas aránya...

Komoly fejlesztési lehetőséget jelent, hogy a térségben (megyei ...

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

A bevezetőben már említett vasútfejlesztéssel összefüggésben a tompai teherforgalom nagymértékű ...

Energia vonatkozásában a térség most közepesen, a tervezett fejlesztésekkel ...

A térségi telefonkapcsolatot a megyében négy primer körzet biztosítja. ...

A kistérség fejlesztési koncepciója (összefoglaló)...

A fejlesztés alaptényezői és lehetséges kitörési irányai ...

irány: a közúthálózat fejlesztése, a fő vasútvonal kiemelt ...

irány: térségi szennyvízkezelés, vízvisszatartás és -pótlás, ...

irány: az eltartóképesség növelésére irányuló többoldalú, beszállítói ipar...

irány: a határmenti gazdasági – társadalmi – környezetvédelmi együttműködés ...

A kistérség területfejlesztési koncepciója regionális és megyei kapcsolódásai...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

A közlekedési és ellátási kapcsolatok összehangolt fejlesztése a bajai, ...

A kistérség néhány szempontból elmaradott országos besorolása valamennyi lehetőségnek kiaknázása ...

Stratégiai fejlesztési célok...

Az elsősorban külterjes, extenzív, EU konform mezőgazdaság fenntartható ...

A térség egészére kiható határmenti fejlesztések, amelyek a gazdaságot ...

Fejlesztési prioritások...

A megyei koncepció fejlesztési prioritásainak alkalmazása a területre...

A gazdaságfejlesztés infrastrukturális alapjainak megerősítése, különös tekintettel a közlekedésre...

Kommunikációs és informatikai fejlesztések ...

A szakoktatási, átképzési, tanácsadási lehetőségek továbbfejlesztése...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

A kistérség megvalósuló fejlesztési terveit, programjait célszerű összekapcsolni bizonyos ...

A kistérség fejlesztési prioritásai...

A gazdaságnak a több lábon állást és jövedelmet biztosító fejlesztése...

A mezőgazdaság szintentartása, fenntartható vidékfejlesztési megközelítésű fejlesztései...

Több település összefogására építő társadalom-fejlesztési programok a közbiztonság...

fenntartható

irány: az eltartóképesség növelésére irányuló többoldalú, beszállítói ipar...

A térség természeti értékeinek gyarapítása, erdősítés, a fenntartható ...

Az elsősorban külterjes, extenzív, EU konform mezőgazdaság fenntartható ...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

A mezőgazdaság szintentartása, fenntartható vidékfejlesztési megközelítésű fejlesztései...

foglalkoztatás

A kistérség sűrű tanyahálózatú, homokos talajú területein a rendelkezésre ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

Az elmúlt 20 év leforgása alatt a megyében zajló folyamatok ...

Fő problémák: A térségben a hivatalosan regisztrált munkanélküliség mutatói ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

folyosó

A Duna-Tisza ökoszisztémáinak összekapcsolását szolgálja a "Zöldfolyosó ...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

forgalom

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során a természet- és ...

A természetvédelem és az idegenforgalom érdekeit közösen szolgálhatja a hagyományos ...

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

Forgalmi helyzet, településszerkezet, térkapcsolatok...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

A Kiskunhalas Ny-i elkerülése és így részben az ...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

A bevezetőben már említett vasútfejlesztéssel összefüggésben a tompai teherforgalom nagymértékű ...

kedvező közlekedési-forgalmi helyzet, elégtelen kapacitású vasutak...

A térség egészére kiható határmenti fejlesztések, amelyek a gazdaságot ...

A gazdaságnak a több lábon állást és jövedelmet biztosító fejlesztése...

forrás

A humán erőforrások...

A Kiskunhalas Ny-i elkerülése és így részben az ...

gazdaság

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során a természet- és ...

A mezőgazdaság helyzete és fejlesztési lehetőségei...

Ezen a kedvező klimatikus adottságú, magas napfénytartamú és hőösszegű ...

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során fontos figyelembe venni azt...

A kistérség sűrű tanyahálózatú, homokos talajú területein a rendelkezésre ...

A leggyengébb minőségű termőföldeken (10 AK alatti) - ...

A gazdaság jellegzetességei és lehetséges fejlesztése...

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

A kilencvenes évek folyamatai során számos mezőgazdasági szervezet maradt fenn...

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

Az elmúlt 20 év leforgása alatt a megyében zajló folyamatok ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

a gazdaság eltartóképességének problémái, egyoldalú agrárium...

irány: a határmenti gazdasági – társadalmi – környezetvédelmi együttműködés ...

A településközi – térségi szemléletű kohéziós együttműködés fokozása, különös ...

Az elsősorban külterjes, extenzív, EU konform mezőgazdaság fenntartható ...

A térség egészére kiható határmenti fejlesztések, amelyek a gazdaságot ...

A víz-, szennyvíz és hulladékgazdálkodás problémáinak összehangolt megoldása a ...

Munkahelyteremtő gazdaságfejlesztő programok beindítása, különös tekintettel a kis- ...

A gazdaságfejlesztés infrastrukturális alapjainak megerősítése, különös tekintettel a közlekedésre...

A határmenti különleges gazdasági övezet kialakítása a nemzetközi együttműködés lehetőségeinek ...

A gazdaságnak a több lábon állást és jövedelmet biztosító fejlesztése...

A mezőgazdaság szintentartása, fenntartható vidékfejlesztési megközelítésű fejlesztései...

gyógy-

A kilencvenes évek folyamatai során számos mezőgazdasági szervezet maradt fenn...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

A Kiskunhalason lévő termálvíz hasznosítása - komoly megfontolás után - ...

hagyomány

A természetvédelem és az idegenforgalom érdekeit közösen szolgálhatja a hagyományos ...

A régi ipartelepítések hagyományaira alapozva a térségben a gépipar és ...

Több település összefogására építő társadalom-fejlesztési programok a közbiztonság...

hálózat

A kiskunhalasi kistérség településein kiépült a vízhálózat (bár vannak ...

A Duna-Tisza ökoszisztémáinak összekapcsolását szolgálja a "Zöldfolyosó ...

A kistérség sűrű tanyahálózatú, homokos talajú területein a rendelkezésre ...

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

Fontos a hiányzó TOURINFORM Irodahálózat kiépítése is....

Térkapcsolatok: Kiskunhalas - mint mezővárosi jogállású település, piaci ...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

A települési vízellátás szempontjából a települések egyedi vízművel rendelkeznek, ...

irány: a közúthálózat fejlesztése, a fő vasútvonal kiemelt ...

A településközi – térségi szemléletű kohéziós együttműködés fokozása, különös ...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

határ

A kistérségben csekély és elszórtan elhelyezkedő, kis felületű természetvédelmi ...

Alaphelyzet: A kistérség a Homokhátság táji-termelési övezetben ...

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

határmenti fekvés, illetve a Szeged – Baja tengely szerepe...

irány: a határmenti gazdasági – társadalmi – környezetvédelmi együttműködés ...

A közlekedési és ellátási kapcsolatok összehangolt fejlesztése a bajai, ...

A térség egészére kiható határmenti fejlesztések, amelyek a gazdaságot ...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

A határmenti különleges gazdasági övezet kialakítása a nemzetközi együttműködés lehetőségeinek ...

Homokhátság

Alaphelyzet: A kistérség a Homokhátság táji-termelési övezetben ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

horgászat

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

hulladék

A kiskunhalasi kistérség településein kiépült a vízhálózat (bár vannak ...

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

A víz-, szennyvíz és hulladékgazdálkodás problémáinak összehangolt megoldása a ...

humán

A humán erőforrások...

A kistérség néhány szempontból elmaradott országos besorolása valamennyi lehetőségnek kiaknázása ...

idegenforgalom

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során a természet- és ...

A természetvédelem és az idegenforgalom érdekeit közösen szolgálhatja a hagyományos ...

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

A térség egészére kiható határmenti fejlesztések, amelyek a gazdaságot ...

A gazdaságnak a több lábon állást és jövedelmet biztosító fejlesztése...

információ

Kistérségi fejlesztő, menedzser iroda létrehozása, információs központtal, ...

integráció

Törekedni kell a növénytermesztés, az állattenyésztés, a feldolgozás...

intenzív

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

intézmény

A lakosság általános iskolázottsági szintjét jelző mutató (1990-...

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

Térkapcsolatok: Kiskunhalas - mint mezővárosi jogállású település, piaci ...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

A településközi – térségi szemléletű kohéziós együttműködés fokozása, különös ...

ipar

Ezen a kedvező klimatikus adottságú, magas napfénytartamú és hőösszegű ...

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

A kilencvenes évek folyamatai során számos mezőgazdasági szervezet maradt fenn...

A régi ipartelepítések hagyományaira alapozva a térségben a gépipar és ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

irány: az eltartóképesség növelésére irányuló többoldalú, beszállítói ipar...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

A gazdaságnak a több lábon állást és jövedelmet biztosító fejlesztése...

irány

Fejlesztési irányok...

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során a természet- és ...

Fejlesztési irányok...

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során fontos figyelembe venni azt...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

Vízrendezés szempontjából a Dongéri-főcsatorna nyújt belvíztározási lehetőséget, ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

A fejlesztés alaptényezői és lehetséges kitörési irányai ...

irány: a közúthálózat fejlesztése, a fő vasútvonal kiemelt ...

irány: térségi szennyvízkezelés, vízvisszatartás és -pótlás, ...

irány: az eltartóképesség növelésére irányuló többoldalú, beszállítói ipar...

irány: az ellátási, szervezési és tervezési együttműködés fokozása ...

irány: a határmenti gazdasági – társadalmi – környezetvédelmi együttműködés ...

iskola

A lakosság általános iskolázottsági szintjét jelző mutató (1990-...

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

jövedelem

A térségben a munkanélküliségi ráta 1997. januárjában (9...

Fő problémák: A térségben a hivatalosan regisztrált munkanélküliség mutatói ...

A gazdaságnak a több lábon állást és jövedelmet biztosító fejlesztése...

kapcsolódás

Alaphelyzet: A térséget az egész éves rövid, fél...

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

A kistérség területfejlesztési koncepciója regionális és megyei kapcsolódásai...

képzés

A lakosság általános iskolázottsági szintjét jelző mutató (1990-...

Fő problémák: A térségben a hivatalosan regisztrált munkanélküliség mutatói ...

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

Komoly fejlesztési lehetőséget jelent, hogy a térségben (megyei ...

A szakoktatási, átképzési, tanácsadási lehetőségek továbbfejlesztése...

Több település összefogására építő társadalom-fejlesztési programok a közbiztonság...

kerékpár

A megye egyéb kistérségeihez kapcsolná a területet a borutak (...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

kereskedelem

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

A kiskunhalasi kistérségben található kereskedelmi szálláshelyek száma 1599, a ...

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

irány: az eltartóképesség növelésére irányuló többoldalú, beszállítói ipar...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

Kiskunság

Alaphelyzet: A kistérség a Kiskunsági-homokvidék déli részén ...

kohézió

A településközi – térségi szemléletű kohéziós együttműködés fokozása, különös ...

kommunális

A kiskunhalasi kistérség településein kiépült a vízhálózat (bár vannak ...

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

kommunikáció

Kommunikációs és informatikai fejlesztések ...

koncepció

A kiskunhalasi kistérség fejlesztési koncepciója...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

A kistérség fejlesztési koncepciója (összefoglaló)...

A kistérség területfejlesztési koncepciója regionális és megyei kapcsolódásai...

A megyei koncepció fejlesztési prioritásainak alkalmazása a területre...

környezet

A kistérség természeti és környezeti állapota...

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során a természet- és ...

A környezetvédelmi-tájvédelmi funkciót ellátó területeken a termelést korlátozottan...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

környezeti érzékenység, értékek: ariditási érzékenység, vízpótlásra váró ...

irány: a határmenti gazdasági – társadalmi – környezetvédelmi együttműködés ...

A kistérség néhány szempontból elmaradott országos besorolása valamennyi lehetőségnek kiaknázása ...

A víz-, szennyvíz és hulladékgazdálkodás problémáinak összehangolt megoldása a ...

körzet

A kiskunhalasi kistérséget is érintő fontos feladat a Duna-...

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

Térkapcsolatok: Kiskunhalas - mint mezővárosi jogállású település, piaci ...

A térségi telefonkapcsolatot a megyében négy primer körzet biztosítja. ...

közlekedés

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

kedvező közlekedési-forgalmi helyzet, elégtelen kapacitású vasutak...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

A közlekedési és ellátási kapcsolatok összehangolt fejlesztése a bajai, ...

A gazdaságfejlesztés infrastrukturális alapjainak megerősítése, különös tekintettel a közlekedésre...

közmű

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

központ

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

Térkapcsolatok: Kiskunhalas - mint mezővárosi jogállású település, piaci ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

Kistérségi fejlesztő, menedzser iroda létrehozása, információs központtal, ...

község

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

irány: az ellátási, szervezési és tervezési együttműködés fokozása ...

A településközi – térségi szemléletű kohéziós együttműködés fokozása, különös ...

kultúra

A korábban végrehajtott belvízrendezések, a nagyüzemi szőlő- és ...

kulturális

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

külterület

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

Főbb folyamatok: A külterületi lakónépesség aránya - bár a ...

Jelentős társadalmi problémákat vet fel a külterületi népesség magas aránya...

A legnépesebb falusi település a közel ötezres lélekszámú Tompa. ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

lakosság

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

Alaphelyzet: A megye lakónépességének kb. egytizede él ebben ...

A lakosság általános iskolázottsági szintjét jelző mutató (1990-...

Komoly fejlesztési lehetőséget jelent, hogy a térségben (megyei ...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

lerakó

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

lovas

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

Magyarország egyik legnagyobb lovasbázisán a lovaglás kiterjesztése a jövőben komoly ...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

irány: térségi szennyvízkezelés, vízvisszatartás és -pótlás, ...

marketing

Ezen a kedvező klimatikus adottságú, magas napfénytartamú és hőösszegű ...

Közös települési és kistérségi marketing megteremtése ...

menedzser

Professzionális kistérségi fejlesztő-tervező-menedzser iroda létrehozása ...

Kistérségi fejlesztő, menedzser iroda létrehozása, információs központtal, ...

mezőgazdaság

A mezőgazdaság helyzete és fejlesztési lehetőségei...

Ezen a kedvező klimatikus adottságú, magas napfénytartamú és hőösszegű ...

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során fontos figyelembe venni azt...

A leggyengébb minőségű termőföldeken (10 AK alatti) - ...

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

A kilencvenes évek folyamatai során számos mezőgazdasági szervezet maradt fenn...

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

Az elmúlt 20 év leforgása alatt a megyében zajló folyamatok ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

Az elsősorban külterjes, extenzív, EU konform mezőgazdaság fenntartható ...

A víz-, szennyvíz és hulladékgazdálkodás problémáinak összehangolt megoldása a ...

A mezőgazdaság szintentartása, fenntartható vidékfejlesztési megközelítésű fejlesztései...

minőség

A kiskunhalasi kistérség településein kiépült a vízhálózat (bár vannak ...

Ezen a kedvező klimatikus adottságú, magas napfénytartamú és hőösszegű ...

A leggyengébb minőségű termőföldeken (10 AK alatti) - ...

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

munkaerő

A kistérség sűrű tanyahálózatú, homokos talajú területein a rendelkezésre ...

Fő problémák: A térségben a hivatalosan regisztrált munkanélküliség mutatói ...

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

munkahely

irány: az eltartóképesség növelésére irányuló többoldalú, beszállítói ipar...

Munkahelyteremtő gazdaságfejlesztő programok beindítása, különös tekintettel a kis- ...

munkanélküliség

A térségben a munkanélküliségi ráta 1997. januárjában (9...

Fő problémák: A térségben a hivatalosan regisztrált munkanélküliség mutatói ...

művészet

Jellegzetes folyamat az egynapos, csak a helyi építészeti, ...

nemzetközi

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

Magyarország egyik legnagyobb lovasbázisán a lovaglás kiterjesztése a jövőben komoly ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

A határmenti különleges gazdasági övezet kialakítása a nemzetközi együttműködés lehetőségeinek ...

népesség

Alaphelyzet: A megye lakónépességének kb. egytizede él ebben ...

Főbb folyamatok: A külterületi lakónépesség aránya - bár a ...

Jelentős társadalmi problémákat vet fel a külterületi népesség magas aránya...

növénytermesztés

Törekedni kell a növénytermesztés, az állattenyésztés, a feldolgozás...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

oktatás

Magyarország egyik legnagyobb lovasbázisán a lovaglás kiterjesztése a jövőben komoly ...

A lakosság általános iskolázottsági szintjét jelző mutató (1990-...

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

A szakoktatási, átképzési, tanácsadási lehetőségek továbbfejlesztése...

öko-

A Duna-Tisza ökoszisztémáinak összekapcsolását szolgálja a "Zöldfolyosó ...

önkormányzat

A térségben a munkanélküliségi ráta 1997. januárjában (9...

Fő problémák: A térségben a hivatalosan regisztrált munkanélküliség mutatói ...

A víz-, szennyvíz és hulladékgazdálkodás problémáinak összehangolt megoldása a ...

övezet

Alaphelyzet: A kistérség a Homokhátság táji-termelési övezetben ...

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

A határmenti különleges gazdasági övezet kialakítása a nemzetközi együttműködés lehetőségeinek ...

piac

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

Fő problémák: A térségben a hivatalosan regisztrált munkanélküliség mutatói ...

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

Komoly fejlesztési lehetőséget jelent, hogy a térségben (megyei ...

Térkapcsolatok: Kiskunhalas - mint mezővárosi jogállású település, piaci ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

A térségi telefonkapcsolatot a megyében négy primer körzet biztosítja. ...

prioritás

Fejlesztési lehetőségek, prioritások...

A fejlesztési prioritások a terület adottságainak megfelelően a következők:...

Lehetőségek, prioritások...

Fejlesztési prioritások...

A megyei koncepció fejlesztési prioritásainak alkalmazása a területre...

Első prioritás: ...

Második prioritás:...

Harmadik prioritás:...

Negyedik prioritás:...

Ötödik prioritás:...

A kistérség fejlesztési prioritásai...

Első prioritás: ...

Második prioritás: ...

Harmadik prioritás:...

Negyedik prioritás: ...

Ötödik prioritás:...

program

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

irány: az eltartóképesség növelésére irányuló többoldalú, beszállítói ipar...

A kistérség néhány szempontból elmaradott országos besorolása valamennyi lehetőségnek kiaknázása ...

Munkahelyteremtő gazdaságfejlesztő programok beindítása, különös tekintettel a kis- ...

A kistérség megvalósuló fejlesztési terveit, programjait célszerű összekapcsolni bizonyos ...

Több település összefogására építő társadalom-fejlesztési programok a közbiztonság...

regionális

A kiskunhalasi kistérség településein kiépült a vízhálózat (bár vannak ...

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

A kistérség területfejlesztési koncepciója regionális és megyei kapcsolódásai...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

rekreáció

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

rendezés

A korábban végrehajtott belvízrendezések, a nagyüzemi szőlő- és ...

Magyarország egyik legnagyobb lovasbázisán a lovaglás kiterjesztése a jövőben komoly ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

A területrendezési terv főbb elemei...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

A kistérség településeinek rendezési tervellátottsága jó, kivételt képez Zsana...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

A Kiskunhalas Ny-i elkerülése és így részben az ...

Vízrendezés szempontjából a Dongéri-főcsatorna nyújt belvíztározási lehetőséget, ...

sáv

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

stratégia

Stratégiai fejlesztési célok...

szálláshely

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

A kiskunhalasi kistérségben található kereskedelmi szálláshelyek száma 1599, a ...

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

szállítás

A gazdaságnak a több lábon állást és jövedelmet biztosító fejlesztése...

szennyvíz

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

környezeti érzékenység, értékek: ariditási érzékenység, vízpótlásra váró ...

irány: térségi szennyvízkezelés, vízvisszatartás és -pótlás, ...

A víz-, szennyvíz és hulladékgazdálkodás problémáinak összehangolt megoldása a ...

szervezet

A kilencvenes évek folyamatai során számos mezőgazdasági szervezet maradt fenn...

szociális

A térségben a munkanélküliségi ráta 1997. januárjában (9...

Jelentős társadalmi problémákat vet fel a külterületi népesség magas aránya...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

szolgáltatás

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

Az elmúlt 20 év leforgása alatt a megyében zajló folyamatok ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

irány: az eltartóképesség növelésére irányuló többoldalú, beszállítói ipar...

A gazdaságnak a több lábon állást és jövedelmet biztosító fejlesztése...

táj

Alaphelyzet: A kistérség a Kiskunsági-homokvidék déli részén ...

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

Alaphelyzet: A kistérség a Homokhátság táji-termelési övezetben ...

Figyelemmel kell lenni a tájjellegű termékekre, s azokra elfogadott ...

A környezetvédelmi-tájvédelmi funkciót ellátó területeken a termelést korlátozottan...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

környezeti érzékenység, értékek: ariditási érzékenység, vízpótlásra váró ...

A térség természeti értékeinek gyarapítása, erdősítés, a fenntartható ...

talaj

Alaphelyzet: A kistérség a Kiskunsági-homokvidék déli részén ...

A korábban végrehajtott belvízrendezések, a nagyüzemi szőlő- és ...

Alaphelyzet: A kistérség a Homokhátság táji-termelési övezetben ...

A kistérség sűrű tanyahálózatú, homokos talajú területein a rendelkezésre ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

környezeti érzékenység, értékek: ariditási érzékenység, vízpótlásra váró ...

tanya

A kistérség sűrű tanyahálózatú, homokos talajú területein a rendelkezésre ...

A kiskunhalasi kistérségben található kereskedelmi szálláshelyek száma 1599, a ...

Főbb folyamatok: A külterületi lakónépesség aránya - bár a ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

A legnépesebb falusi település a közel ötezres lélekszámú Tompa. ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

környezeti érzékenység, értékek: ariditási érzékenység, vízpótlásra váró ...

irány: térségi szennyvízkezelés, vízvisszatartás és -pótlás, ...

irány: az ellátási, szervezési és tervezési együttműködés fokozása ...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

társadalom

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

Jelentős társadalmi problémákat vet fel a külterületi népesség magas aránya...

irány: a határmenti gazdasági – társadalmi – környezetvédelmi együttműködés ...

Több település összefogására építő társadalom-fejlesztési programok a közbiztonság...

telefon

A térségi telefonkapcsolatot a megyében négy primer körzet biztosítja. ...

település

A kiskunhalasi kistérség településein kiépült a vízhálózat (bár vannak ...

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

Jellegzetes folyamat az egynapos, csak a helyi építészeti, ...

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

Főbb folyamatok: A külterületi lakónépesség aránya - bár a ...

Forgalmi helyzet, településszerkezet, térkapcsolatok...

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

A legnépesebb falusi település a közel ötezres lélekszámú Tompa. ...

Térkapcsolatok: Kiskunhalas - mint mezővárosi jogállású település, piaci ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

A kistérség településeinek rendezési tervellátottsága jó, kivételt képez Zsana...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

A települési vízellátás szempontjából a települések egyedi vízművel rendelkeznek, ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

környezeti érzékenység, értékek: ariditási érzékenység, vízpótlásra váró ...

nagyságrendileg erősen tagolt, három-osztatú településszerkezet ...

A településközi – térségi szemléletű kohéziós együttműködés fokozása, különös ...

Közös települési és kistérségi marketing megteremtése ...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

Több település összefogására építő társadalom-fejlesztési programok a közbiztonság...

tengely

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

határmenti fekvés, illetve a Szeged – Baja tengely szerepe...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

tenyésztás

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

Törekedni kell a növénytermesztés, az állattenyésztés, a feldolgozás...

A leggyengébb minőségű termőföldeken (10 AK alatti) - ...

termál

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A Kiskunhalason lévő termálvíz hasznosítása - komoly megfontolás után - ...

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

környezeti érzékenység, értékek: ariditási érzékenység, vízpótlásra váró ...

termelés

Alaphelyzet: A kistérség a Homokhátság táji-termelési övezetben ...

A kistérség sűrű tanyahálózatú, homokos talajú területein a rendelkezésre ...

A leggyengébb minőségű termőföldeken (10 AK alatti) - ...

A környezetvédelmi-tájvédelmi funkciót ellátó területeken a termelést korlátozottan...

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

A víz-, szennyvíz és hulladékgazdálkodás problémáinak összehangolt megoldása a ...

természet

A kistérség természeti és környezeti állapota...

A kistérségben csekély és elszórtan elhelyezkedő, kis felületű természetvédelmi ...

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során a természet- és ...

A természetvédelem és az idegenforgalom érdekeit közösen szolgálhatja a hagyományos ...

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

A természetvédelem vonatkozásában helyi védelemre és rehabilitációra javasolható a Kelebiai ...

A térség természeti értékeinek gyarapítása, erdősítés, a fenntartható ...

A kistérség néhány szempontból elmaradott országos besorolása valamennyi lehetőségnek kiaknázása ...

termesztés

Törekedni kell a növénytermesztés, az állattenyésztés, a feldolgozás...

A környezetvédelmi-tájvédelmi funkciót ellátó területeken a termelést korlátozottan...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

térség

A kiskunhalasi kistérség fejlesztési koncepciója...

A kistérség természeti és környezeti állapota...

Alaphelyzet: A kistérség a Kiskunsági-homokvidék déli részén ...

A kistérségben csekély és elszórtan elhelyezkedő, kis felületű természetvédelmi ...

A kiskunhalasi kistérség településein kiépült a vízhálózat (bár vannak ...

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során a természet- és ...

A kiskunhalasi kistérséget is érintő fontos feladat a Duna-...

A Duna-Tisza ökoszisztémáinak összekapcsolását szolgálja a "Zöldfolyosó ...

Alaphelyzet: A kistérség a Homokhátság táji-termelési övezetben ...

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során fontos figyelembe venni azt...

A kistérség sűrű tanyahálózatú, homokos talajú területein a rendelkezésre ...

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

A kilencvenes évek folyamatai során számos mezőgazdasági szervezet maradt fenn...

A régi ipartelepítések hagyományaira alapozva a térségben a gépipar és ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

Alaphelyzet: A térséget az egész éves rövid, fél...

A kiskunhalasi kistérségben található kereskedelmi szálláshelyek száma 1599, a ...

Jellegzetes folyamat az egynapos, csak a helyi építészeti, ...

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A megye egyéb kistérségeihez kapcsolná a területet a borutak (...

Alaphelyzet: A megye lakónépességének kb. egytizede él ebben ...

A lakosság általános iskolázottsági szintjét jelző mutató (1990-...

A térségben a munkanélküliségi ráta 1997. januárjában (9...

Fő problémák: A térségben a hivatalosan regisztrált munkanélküliség mutatói ...

A térség komoly problémája a cigányság nagy száma. Megszűntek ...

Komoly fejlesztési lehetőséget jelent, hogy a térségben (megyei ...

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

A legnépesebb falusi település a közel ötezres lélekszámú Tompa. ...

Térkapcsolatok: Kiskunhalas - mint mezővárosi jogállású település, piaci ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

A kistérség településeinek rendezési tervellátottsága jó, kivételt képez Zsana...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

A Kiskunhalas Ny-i elkerülése és így részben az ...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

A bevezetőben már említett vasútfejlesztéssel összefüggésben a tompai teherforgalom nagymértékű ...

Vízrendezés szempontjából a Dongéri-főcsatorna nyújt belvíztározási lehetőséget, ...

Energia vonatkozásában a térség most közepesen, a tervezett fejlesztésekkel ...

A térségi telefonkapcsolatot a megyében négy primer körzet biztosítja. ...

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

A kistérség fejlesztési koncepciója (összefoglaló)...

irány: térségi szennyvízkezelés, vízvisszatartás és -pótlás, ...

A kistérség területfejlesztési koncepciója regionális és megyei kapcsolódásai...

A térség természeti értékeinek gyarapítása, erdősítés, a fenntartható ...

A közlekedési és ellátási kapcsolatok összehangolt fejlesztése a bajai, ...

A kistérség néhány szempontból elmaradott országos besorolása valamennyi lehetőségnek kiaknázása ...

A településközi – térségi szemléletű kohéziós együttműködés fokozása, különös ...

A térség egészére kiható határmenti fejlesztések, amelyek a gazdaságot ...

Közös települési és kistérségi marketing megteremtése ...

Professzionális kistérségi fejlesztő-tervező-menedzser iroda létrehozása ...

A megyei zóna- és térségbeosztásból következő feladatok...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

A kistérség megvalósuló fejlesztési terveit, programjait célszerű összekapcsolni bizonyos ...

A kistérség fejlesztési prioritásai...

Kistérségi fejlesztő, menedzser iroda létrehozása, információs központtal, ...

terv

A régi ipartelepítések hagyományaira alapozva a térségben a gépipar és ...

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

A területrendezési terv főbb elemei...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

A kistérség településeinek rendezési tervellátottsága jó, kivételt képez Zsana...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

A Kiskunhalas Ny-i elkerülése és így részben az ...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

A bevezetőben már említett vasútfejlesztéssel összefüggésben a tompai teherforgalom nagymértékű ...

Vízrendezés szempontjából a Dongéri-főcsatorna nyújt belvíztározási lehetőséget, ...

A települési vízellátás szempontjából a települések egyedi vízművel rendelkeznek, ...

Energia vonatkozásában a térség most közepesen, a tervezett fejlesztésekkel ...

irány: az ellátási, szervezési és tervezési együttműködés fokozása ...

irány: a határmenti gazdasági – társadalmi – környezetvédelmi együttműködés ...

A közlekedési és ellátási kapcsolatok összehangolt fejlesztése a bajai, ...

Professzionális kistérségi fejlesztő-tervező-menedzser iroda létrehozása ...

A kistérség megvalósuló fejlesztési terveit, programjait célszerű összekapcsolni bizonyos ...

Tisza

A kiskunhalasi kistérséget is érintő fontos feladat a Duna-...

A Duna-Tisza ökoszisztémáinak összekapcsolását szolgálja a "Zöldfolyosó ...

tőke

Ezen a kedvező klimatikus adottságú, magas napfénytartamú és hőösszegű ...

tranzit

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

Alaphelyzet: A térséget az egész éves rövid, fél...

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

A távlatban javuló tranzitszerepkör kihasználása...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

turizmus

A turizmus helyzete és lehetőségei...

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

Alaphelyzet: A térséget az egész éves rövid, fél...

Jellegzetes folyamat az egynapos, csak a helyi építészeti, ...

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

A megye egyéb kistérségeihez kapcsolná a területet a borutak (...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

irány: térségi szennyvízkezelés, vízvisszatartás és -pótlás, ...

A kistérség néhány szempontból elmaradott országos besorolása valamennyi lehetőségnek kiaknázása ...

út

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

Problémák: A területen alapvető gond a megfelelő alapinfrastruktúra és ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

A kistérség a megye DK-i részén, túlnyomóan ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

A térségi kapcsolatok javítását szolgáló további közlekedési infrastruktúra-fejlesztési ...

A Kiskunhalas Ny-i elkerülése és így részben az ...

A kerékpáros forgalom szempontjából Kiskunhalas térsége központi szerepkört tölt be...

A bevezetőben már említett vasútfejlesztéssel összefüggésben a tompai teherforgalom nagymértékű ...

irány: a közúthálózat fejlesztése, a fő vasútvonal kiemelt ...

A nemzetközi jelentőségű főközlekedési vasútvonal és a regionális jelentőségű közutak ...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

üzem

A korábban végrehajtott belvízrendezések, a nagyüzemi szőlő- és ...

A kistérség sűrű tanyahálózatú, homokos talajú területein a rendelkezésre ...

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

A régi ipartelepítések hagyományaira alapozva a térségben a gépipar és ...

Energia vonatkozásában a térség most közepesen, a tervezett fejlesztésekkel ...

Az elsősorban külterjes, extenzív, EU konform mezőgazdaság fenntartható ...

vadászat

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

A kistérségben tevékenykedő IRISZ Kistérségi Idegenforgalmi Egyesület és a Kötöny ...

vágány

A tervezett közlekedési beruházások - a vasúti fővonal kétvágányúsítása, ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

vállalkozás

Ezen a kedvező klimatikus adottságú, magas napfénytartamú és hőösszegű ...

Múltbeli és jelenlegi helyzet: Kiskunhalas térségében három jellegzetesség vázolható ...

A kilencvenes évek folyamatai során számos mezőgazdasági szervezet maradt fenn...

A régi ipartelepítések hagyományaira alapozva a térségben a gépipar és ...

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

A kistérségben számottevő a külterületi lakosság aránya. A települések ...

Az elsősorban külterjes, extenzív, EU konform mezőgazdaság fenntartható ...

A víz-, szennyvíz és hulladékgazdálkodás problémáinak összehangolt megoldása a ...

Munkahelyteremtő gazdaságfejlesztő programok beindítása, különös tekintettel a kis- ...

város

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

Forgalmi helyzet: Kiskunhalas - a Homokhátság D-i ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

Térkapcsolatok: Kiskunhalas - mint mezővárosi jogállású település, piaci ...

A községi alapellátás szintje a két határőr-településen és ...

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

Kiskunhalas térségi hulladék-elhelyezési koncepciója még véglegesen nem alakult ...

A településközi – térségi szemléletű kohéziós együttműködés fokozása, különös ...

védelem

A kistérségben csekély és elszórtan elhelyezkedő, kis felületű természetvédelmi ...

A kistérség fejlesztési irányainak meghatározása során a természet- és ...

A kiskunhalasi kistérséget is érintő fontos feladat a Duna-...

A természetvédelem és az idegenforgalom érdekeit közösen szolgálhatja a hagyományos ...

A természeti terület védelmét és a települési infrastruktúra fejlesztését egyszerre ...

Indokolt a felhagyott katonai területek védetté nyilvánítása (Pirtó)....

A környezetvédelmi-tájvédelmi funkciót ellátó területeken a termelést korlátozottan...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

A természetvédelem vonatkozásában helyi védelemre és rehabilitációra javasolható a Kelebiai ...

irány: a határmenti gazdasági – társadalmi – környezetvédelmi együttműködés ...

A kistérség néhány szempontból elmaradott országos besorolása valamennyi lehetőségnek kiaknázása ...

A víz-, szennyvíz és hulladékgazdálkodás problémáinak összehangolt megoldása a ...

vendéglátás

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

vidék

Alaphelyzet: A kistérség a Kiskunsági-homokvidék déli részén ...

A mai kistérség kilenc települése volt a magja az egykori ...

Településszerkezet: Nagy múltú zárt településmaggal egyedül Halas, a ...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

A mezőgazdaság szintentartása, fenntartható vidékfejlesztési megközelítésű fejlesztései...

víz

Adottságok: A kistérség településein a turizmus jelentősége a lehetőségekhez ...

Alaphelyzet: A térséget az egész éves rövid, fél...

A Kiskunhalason lévő termálvíz hasznosítása - komoly megfontolás után - ...

A terület-felhasználást illetően mezőgazdasági szempontból a várható EU ...

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

Vízrendezés szempontjából a Dongéri-főcsatorna nyújt belvíztározási lehetőséget, ...

A települési vízellátás szempontjából a települések egyedi vízművel rendelkeznek, ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

környezeti érzékenység, értékek: ariditási érzékenység, vízpótlásra váró ...

irány: térségi szennyvízkezelés, vízvisszatartás és -pótlás, ...

A térség természeti értékeinek gyarapítása, erdősítés, a fenntartható ...

A víz-, szennyvíz és hulladékgazdálkodás problémáinak összehangolt megoldása a ...

vizi-

A termelők mellett egyre többen nyújtanak különböző szolgáltatásokat, járulnak ...

Térszerkezeti és területfejlesztési jelentőséggel bír a nemzetközi jelentőségű Budapest - ...

A kistérség településeinek rendezési tervellátottsága jó, kivételt képez Zsana...

A közlekedési (közúti) infrastruktúra legmarkánsabb eleme a tervezett ...

A szennyvíztisztítás a kiskunhalasi szennyvíztisztító telepnél okoz gondot a Levis ...

vonzáskörzet

Térkapcsolatok: Kiskunhalas - mint mezővárosi jogállású település, piaci ...

vonzó

Vannak tehát reményt keltő jelek, több vállalkozás az utóbbi ...

zóna

Üdülés - idegenforgalom tekintetében termálvízadottságokhoz kapcsolódó üdülési zóna található Kiskunhalas...

A megyei zóna- és térségbeosztásból következő feladatok...

A kistérségre a következő kiemelt (települési) területi besorolások ...

© 1998 MTA RKK Alföldi Tudományos Intézete és a VÁTI Kht. Minden jog fenntartva!