Tisza Program 2000

(A Tisza-menti kistérségek integrált és összehangolt vidékfejlesztési koncepciója és programjainak kidolgozása)

TERMÉSZETVÉDELMI ÉS ÖKOLÓGIAI ALPROGRAM A TISZA ORSZÁGHATÁRTÓL KISKÖRÉIG TERJEDŐ SZAKASZÁRA
(összefoglaló)

1. Problémafelvetés

1.1. A természetvédelem és ökológia helyzete

A Tisza folyó hullámtere és ártere különösen a Felső-Tisza vidéken a természeti rendszerek kiemelkedő gazdagságát őrizte meg. Itt a Tiszához kapcsolódó mellékfolyók változatossága, a még ma is élő terresztris kapcsolatok sokszínűsége, a valamikori ártéri természeti rendszerek folyótól elszakadt maradványai különleges ökológiai és természetvédelmi jelentőséget biztosítanak ennek a tájnak. A folyónak ezen a szakaszán nem csak megmaradtak a tiszai mederfejlődés – ma ökológiai értéket képviselő – emlékei, de ma is működő kanyarulatfejlődés elemeiként új homorú partok, szakadó partok és palajok alakulnak ki. Érdekes a nagyobb zátonyokat leszakító rövid életű hullámtéri fokok kialakulása is. Védendő képződmények a valamikori természetes medervándorlások során képződött, az egyes kanyarulati íveket elválasztó övzátonyoknak a maradványa. Ezek nélkül a jellegzetes képződmények, illetve ezek működéséhez kapcsolódó ökológiai folyamatok nélkül a folyó biológiai változatossága nem őrizhető meg. Sajnos természetes mederformálódás a jövőben is csak a Felső-Tiszán (Dombrád fölött) várható. A felső szakasz alatti, a Kisköréig terjedő szakaszra a lassabb mederfejlődési folyamatok, a folyóhoz kapcsolódó terresztris rendszerek és térségi kapcsolatok eltérő jellege jellemző. Itt nagyobb gondot kell fordítani a mentett oldali vizes élőhelyekre (Kesznyéten–Tiszadob térsége, az Indics – Királyér rendszer, az egyeki holtmeder rendszer, és a hortobágyi mocsarak) illetve ezek tiszai kapcsolataira, a kapcsolatok rehabilitációjára. Ennek a folyószakasznak ez ökológiai jellegét a két vízlépcső hatása is befolyásolja.

A térségi kapcsolatok csak a hullámterek természeti rendszereinek rehabilitációjával újíthatók meg. A hullámterek mai szerepének és használatának értékelése során feltétlen említést kell tennünk arról a különbségről, ami a természetes árterek és hullámterek élőhely arányait jellemzi, illetve szólnunk kell a különbségek okairól. Az árterek jellemző sajátossága volt, hogy a legnagyobb árvizek idején is voltak szárazon álló, víztől alig átitatott és sekély vízborítású élőhely részletek. Természetesen a különböző vízborítottságú területek eloszlása, a különböző vízmélységű területek aránya árvizenként változott. A vízborítás mélységének és időtartamának eloszlása szerint helyezkedtek el a vegetációs zónák, illetve mozaikok, a vízborítást jól, kevésbé jól és alig tűrő társulások. A hullámtereken a vízborítás jellege miatt az eredeti teljes vegetációs skála nem tud fennmaradni, azok megőrzéséről a mentett oldalon kell gondoskodni. Ökológiai értelemben az ártereken a természeti rendszerek pusztulása nem következik be, hiszen az elöntés működési sajátossága a területnek. A hullámtereken (mesterségesen szűkített ártér) a hirtelen emelkedő, általában magas vízszint, rendszeresen elpusztítja az élővilág egy részét, így a gyorsan visszatelepülő nagy tűrőképességű fajok kerülnek előnybe, azaz állandó egyirányú szelekciós nyomás érvényesül. Ez a sajátosság kedvez az un invazív fajok terjedésének is. Az árterek kevésbé sérülékenyek mint a hullámterek mivel mindig fennállnak a gyors újranépesedés feltételei. Ennek az igen érzékeny természeti rendszernek megőrzéséhez nélkülözhetetlen a degradációs folyamatok megismerése. Fel kell tárni az élőhelytípus természetes, vagy természetközeli előfordulásának és a degradált formáknak az arányát. Vizsgálni kell a degradáció okait, hatásmechanizmus szerint osztályozva azokat. A folyóhoz kapcsolódó természeti rendszerek sajátossága, hogy a sávozottság és a mozaikosság egyszerre van jelen. Nagyon fontos a védhetőség szempontjából a megőrzendő típus elterjedtsége és a védendő terület nagysága. Az elkövetkező időszak már napjainkban is megfogalmazott jelentős fejlesztési igényei szükségessé teszik egy döntéselőkészítést segítő ökológiai állapotfelmérés elvégzését. Módszereket kell kidolgozni a jelenlegi állapot pozitív befolyásolására, a fejlesztések engedélyezéséhez szükséges terhelhetőség értékelésére.

2. A természetvédelem és gazdálkodás kapcsolatai, fejlesztési lehetőségek

Hullámtéri szántók:

A hullámterek környezetileg igen érzékeny területén a szántóföldi művelés módja alig tér el az általános gyakorlattól. Ugyanúgy használják a kemikáliákat mint a mentett oldalon, holott a vegyszerek bemosódásának veszélye itt sokkal nagyobb. Ezért a szántóföldi művelés a hullámtereken nem kívánatos. Többségük a valamikori ártéri rétek helyén alakult ki, így felszámolásuk, művelési águk megváltoztatása során ezeknek az élőhely típusoknak a kialakítását kell segíteni.

A fokozatos átminősítés egyik lehetséges útja a biogazdálkodás bevezetése. Ezt a hasznosítási formát tekinthetjük az ártéri szántók fenntartható használatának. Természetesen a biogazdálkodás bevezetése is időigényes, hiszen a vegyszerek hatásának kitett föld csak néhány év pihentetés után válik arra alkalmassá.

Az árvízveszélynek erősen kitett hullámtéri szántók művelésbiztonságának fokozására épültek hullámtereinken a nyárigátak. Ezek a kisebb árhullámokkal szemben tudják megvédeni a mezőgazdasági kultúrákat. A nyárigátak a nagyobb árvizekkel szemben már nem biztosítanak védelmet, ugyanakkor jelentősen megnövelik a védekezés költségét. A nyári gátak átalakításával, az ott lévő szántók felszámolásával, a gátaknak mesterséges „fokokkal” történő megnyitásával ugyanakkor kitűnő ívóhelyek, halbölcsők alakíthatók ki. A hullámtéri szántók visszaszorításának ütemtervét a vízügyi és természetvédelmi szakmának, a mezőgazdaság bevonásával kell kidolgozni. A szántók felszámolását 5–10 éven belül célszerű befejezni.

Rétek, legelők:

A valamikori árterek kiterjedt, tájképet meghatározó élőhelyei voltak a változatos kifejlődésű, fajgazdag ártéri rétek. Sokak szerint az ártéri rétek nagy fűhozamának volt köszönhető, hogy a sztyepplegelőkhöz szokott honfoglaló őseink – akik jelentős állatállományukat (10 milliós) a Kárpát-medenceinél nagyobb legelőkön (az Etelközben 500 – 800 000 km) tudták csak eltartani – baj nélkül alkalmazkodtak az új körülményekhez. Hamar felfedezték, hogy az áradások nyomán dús legelők, kaszálók sarjadnak, megtanulták hogyan tudják az áradások vizét maguk javára fordítani. Ezt a tudatos, irányított használatot nevezzük fokgazdálkodásnak. Az ártéri, hullámtéri rétek hagyományos használata, a legeltető állattartás napjainkig fennmaradt.

Összehasonlítva az árterek és hullámterek természeti rendszereit, meg kell állapítanunk, hogy legszembetűnőbb változás a rétek arányának és sokszínűségének csökkenése. Ennek a folyamatnak két szakaszát különíthetjük el. Az első szakaszban – az árvédelmi töltések megépítése után – a hullámterek vegetációja átstruktúrálódott. Megindult a rétek elmocsarasodása illetve beerdősülése. A természetes erdősülést legtöbbször maga a legeltetés akadályozta meg, vagy fordította vissza.

A második szakasz a nagyüzemi istállózó állattartás térhódításához kapcsolódik. Ebben az időszakban a jószág nélkül maradt ártéri legelők gyorsan erdősülésnek indultak. Sajnos az őshonos fajok helyett tájidegen, behurcolt agresszív fák és cserjék (amerikai kőris, zöld juhar, gyalogakác) indultak terjedésnek.

Hullámtéri gyümölcsösök:

A hullámterek hagyományos használatának egyik ősi – főleg a Felső-Tisza vidéken napjainkig fennmaradt – formáját az úgynevezett dzsungelgyümölcsösök testesítik meg. Ezt a hasznosítási formát természetvédelmi és mezőgazdasági szempontból is megőrzendőnek kell tartanunk. A gyümölcsösök ősi tájfajták génbankjainak tekinthetők. Különösen a szilva és alma fajtákban gazdagok, sok közülük csak itt maradt fenn. Az ártéri gyümölcsösök jól beilleszkednek a természetes zöld folyosó rendszerbe. Az ősi ellenálló fajták vegyszeres védelmet nem igényelnek, biotermelésre kifejezetten alkalmasak. A gazdag lágyszárú szint, a kedvező környezeti adottságok hatékony biológiai védekezést is biztosítanak a gyümölcsfáknak, hiszen több kártevő természetes ellensége az aljnövényzethez kötődik.

Hullámtéri holtágak:

Értékes kiemelt védelmet érdemlő élőhelyek. Megőrizték kapcsolatukat a folyóval, az áradások során vízkészletük rendszeresen megújul. Ezek a holtágak tudták legteljesebben átmenteni és megtartani az ármentesítés előtti ökológiai rendszereket. Jelenlegi hasznosításuk igen sokrétű. Többségüket horgászvízként, tartják számon, nádasaikat aratják, de fontos a turisztikai, rekreációs szerepük. Kezelésük során gondoskodni kell hínárállományuk megőrzéséről. Horgászati hasznosításuk nem okozhatja a természeti rendszerek sérülését, nem vezethet túlzott terhelésükhöz. Az elmúlt években komoly károsodásukat okozta a növényevő halak (amur és busa fajok) betelepítése, ami főleg nagyhínár vegetációjuk pusztulásában mutatkozott meg. Sok holtágat veszélyeztet az ökológiai rendszereik tűrőképességét meghaladó öntözővíz kivétel. Ehhez hasonlóan súlyos károsodásokat okoz a holtágakon kialakított víziszárnyas telepek – vadászati célokat szolgáló un. „röptetett kacsa”, illetve házilúd és kacsa telepek – működése.

Vadászati hasznosítás:

A hullámtér az árhullámok levonulása után kedvező feltételeket kínál a különböző vadfajok, elsősorban a vaddisznó és gímszarvas megtelepedésére. A jó táplálékellátottság – különösen tartósan ármentes időszakokban – jelentős őzállomány kialakulását is biztosítja. Az áradások hatását az apróvad állomány viseli el a legnehezebben. A nagyobb áradások már a nagyvadak között is jelentős pusztítást okoznak. A hullámtéri vadgazdálkodás alaptézise, hogy az időnkénti jelentős – szinte teljes – pusztulás miatt nem szabad megengedni a vadállomány mesterséges feldúsítását, illetve apróvad kibocsátó helyek kialakítását. Azokon a helyeken lehet eredményesen kihasználni a hullámterek kínálta táplálékbázist, ahol a kedvező élőhelyi feltételek a mentett oldalon is folytatódnak. Ahol a hullámtereken jelentős vadállomány él, és nincsenek olyan természetes magaslatok, ahol a nagyobb árhullámok elöl menedéket találnak a vadak, számukra mesterséges vadmentő dombokat kell kialakítani.

Ártéri erdők:

Az árterek tájképet meghatározó élőhelyei az erdők. Gazdasági, természetvédelmi és árvédelmi jelentőségük nem vitatható. Sajnos eredeti sokszínűségüket, – főleg lágyszárú és cserjeszintjük fajgazdagságát – komoly veszteség érte, a természetes társulás arányok is kedvezőtlenül változtak.

Az árterek ökológiai és gazdasági szempontból egyaránt legértékesebb erdőtársulásai a magasártéri keményfaligetek vagy tölgy-kőris-szil ligetek. A folyók szabályozása előtt ez volt az árvizek által ritkábban látogatott térszínek legjellegzetesebb erdőtársulása. Visszaszorulásuk okát a vízháztartás megváltoztatásán túl – ami elsősorban a természetes felújulási képességüket rontotta le – a területük szántóföldi művelésbe vonásában, és a hibás erdőművelésben kereshetjük. Sok helyen a lassú növekedésű, hosszú életű, s gazdaságilag is legértékesebb kocsányos tölgyeket kitermelték megváltoztatva az erdők fafaj összetételét.

Az árterek mélyebb fekvésű vízjárta területeinek jellemző erdőtársulása a fűz-nyár ligeterdő. Felújulási erélye kitűnő. Magról és gyökérsarjról egyaránt megújul, telepítéséről nem kell gondoskodni.

A hullámterek mélyebb fekvésű pangóvizes, mocsaras területein bokorfüzesek, mint pionír társulások helyezkednek el. Gazdasági szerepük elhanyagolható.

Az ártéri erdők az elmúlt időszakban jelentős változáson mentek keresztül. A tájidegen agresszív gyomfajok előretörésén túl, jelentős területeket borítanak az ökológiai szempontból értéktelen nemes nyár ültetvények. Az utóbbiak sajnos nem csak azzal okozzák a hullámtéri természeti rendszerek károsodását, hogy kiszorítják az értékes őshonos erdőállományokat, hanem azzal is, hogy ezek a tájidegen nyárfajok kereszteződnek az értékes őshonos fajokkal, károsítva azok génkészletét. Ennek a károsodásnak a jelentőségéről megoszlanak a vélemények, de abban közösek az álláspontok, hogy az ártéri erdőket a lehető leggyorsabban rehabilitálni kell. A tájidegen fásításokat őshonos erdőállományokra kell cserélni. A munkának a legnehezebb része az ártéri életközösségeket veszélyeztető gyomfák és cserjék, elsősorban a gyalogakác visszaszorítása lesz. A gyalogakác terjedése veszélyezteti az ártéri réteket, de megnehezíti az erdők felújítását is. Visszaszorításának a legbiztosabb módja, ha megfelelő erdőápolással zárt őshonos faállományt nevelünk a gyalogakáccal benőtt területek fölé.

Turizmus – ökoturizmus:

A hullámterek turisztikai, rekreációs használata gyorsan fejlődik. Egyre több strand, kemping, csónak és kishajó kikötő kiszolgáló létesítményei jelennek meg a hullámtereken. A turizmus, vízisportok kiszolgáló létesítményeit lehetőség szerint a mentett oldalon kell kialakítani. A jelenleginél sokkal szigorúbban kell meghatározni a hullámtéri fejlesztési lehetőségek körét. Természetesen a strand a legszükségesebb közegészségügyi, környezetvédelmi és kommunális létesítményekkel megépíthető a hullámtéren. De a kemping a hozzátartozó parkolókkal, éttermekkel stb. csak a mentett oldalon valósíthatók meg. Ezekkel a korlátozásokkal biztosítható, hogy a hullámtér túlzott beépítése nem szakítja meg a természeti rendszerek által alkotott „zöld folyosót”. Természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőséget kell tulajdonítanunk a fény- és zajterhelésnek és a zavarásnak. Jelenleg az ökológia még nem ismeri, hogy ezekből a terhelésekből a különböző életközösségek, illetve azok tagjai mennyit képesek elviselni. A terhelés ökológiai hatásainak mérésére a környezetvédelmi gyakorlatban alkalmazott módszerek elégtelenek. A negatív hatásokra a biológiai változatosság csökkenéséből, érzékenyebb fajok eltűnéséből következtethetünk. Természetesen sokszor igen nehéz bizonyítani, hogy a bonyolult hatáskompozícióból mi is okozza a változásokat. Az ökológiai, természetvédelmi kutatásoknak fontos területe lehet ezeknek a kérdéseknek a vizsgálata.

Árvízvédelem:

Az anyagnak nem célja az árvízvédelem műszaki kérdéseinek értékelése, de már itt leszögezzük, hogy a hullámterek hasznosítása csak az árvízvédelem biztonságának sérülése nélkül képzelhető el. Az árvízvédelem biztonságának javítása érdekében a mentett oldalon olyan integrált hasznosítású szükségtározó rendszer létrehozása javasolható, amely mint időszakos vízi élőhely (wetland) is működik. Kialakításuk során a gazdasági (mezőgazdasági, vízgazdálkodási) szempontokon túl, ökológiai, természet- és tájvédelmi kívánalmakat is figyelembe kell venni. Megvalósításukkal kedvezően változhat az antropogén hatások miatt károsodott tájszerkezet. Az időszakos, ingadozó vízszintű tározók átvehetik a múltszázad ár- és belvíz mentesítési munkálatai során megszűnt szemisztatikus vízforgalmú mocsaraink ökológiai szerepét. Ökológiai és természetvédelmi szempontból is jelentős lehet, hogy a tározók – a vízfolyásokkal fennálló kapcsolatuk miatt – részévé válhatnak a folyókra épülő ökológiai hálózatnak, s mint menedékhelyek (refugiumok) is funkcionálhatnak. A tározók elhelyezése során figyelembe kell venni a meglévő természeti rendszerek sajátosságait, értékeit és történeti múltjukat. Célszerű valamikori vizes élőhelyek helyén létrehozni azokat, ezzel is segítve egy egészséges tájszerkezet létrejöttét. Az ökológiai szempontokat is figyelembe vevő térszerkezet fejlesztés kedvezően befolyásolhatja a táj biológiai „átjárhatóságát” zöld folyosókat nyitva a gazdasági tájon.

A természetvédelem évek óta javasolja, hogy a folyók mellett elhelyezkedő rossz termőképességű, vagy sajátos természeti adottságú területeket az árvédelmi töltés áthelyezésével ár- és természetvédelmi öblözetekké kellene alakítani. Ezek az öblözetek helyük jó kiválasztásával átvehetnék a valamikori nyílt árterek ökológiai funkcióját, hiszen amennyiben felszínük megfelelően tagolt, a különböző vízborítású élőhelyek kedvező aránya alakulhat ki területükön. Ezek az öblözetek – megfelelő számuk és méretük esetén – mint „árvízvédelmi tározók” is jelentős szerepet tölthetnének be.

Nem vitatható az árvízvédelmi és hajózásbiztonsági célú mederrendezések szükségessége sem. Ugyanakkor ennek a kérdésnek máig nem történt meg a megfelelő ökológiai, természetvédelmi hatáselemzése. A hullámtereken, mederszéli homokpadokon – főleg az utóbbi években – sorra jelentek meg a kavics és folyami-homokbányák. Sokszor mederrendezés címén folyik a kavics kitermelés, megváltoztatva egy-egy folyószakasz természeti adottságait, tájképi sajátosságait. A két tevékenységet a visszaélések elkerülése érdekében az engedélyezési eljárás során megfelelően el kell választani. A folyók ökológiai rendszereinek teljessége csak akkor őrizhető meg, ha a természetes viszonyoknak megfelelően zátonyok, palajok, szakadó partok is színesítik a környezetet. Természetesen itt is hangsúlyozni kell, hogy az ilyen korlátozott természetvédelmi igények sem mehetnek az árvízvédelem, vagy a hajózási biztonság rovására.

A hullámtereken az árvédelmi töltések építése során kialakított anyagnyerő helyek, kubikgödrök, sajátos életközösségeket tartanak fenn. Az áradások vize a kubikokban tartósan megmarad, így a pangóvizekhez kötődő fajok számára kedvező élőhely, de fontos szaporodóhelye a kétéltüeknek (békáknak, gőtéknek) is. Az áradások visszahúzódása után sok hal reked a kubikokban, így a kétéltüekkel együtt jó táplálkozási lehetőséget biztosítanak a halevő madarak (gémfélék, gólyák) számára. Az árvédelmi töltések lábánál elhelyezkedő kubikok – tartós vízborításuk miatt – veszélyeztethetik a töltés állékonyságát, ezért egy részük megszüntetése indokolt. Azokat a kubikokat, amelyek ilyen veszélyt nem jelentenek, történeti és biodiverzitásvédelmi értékük miatt meg kell őrizni.

Építkezés a hullámtereken:

Városok és a hullámterek kapcsolata:

A városok, települések sok helyen megszakítják a hullámtéri természeti rendszerek folytonosságát. A károsító hatások csökkentése érdekében olyan elkerülő „zöld folyosó” szakaszokat kell kialakítani amelyek a hullámtéri természeti rendszerek alkotóelemeiből épülnek fel. Célszerű ezek folyamatosságát biztosítani, de amennyiben ez nem lehetséges, a megszakított felépítés (ökológiai lépkedőkövek – stepping stone) is elfogadható. A települések közvetett hatásán (környezetszennyezés) túl a hullámterek megnövekedett közvetlen emberi használata is fokozza a terhelést. Különösen vigyázni kell, hogy a különböző élőhelytípusok szegélyzónáiból (ökotonok) megfelelő zavartalan foltok biztosítsák a vegyes biotóp igényű fajok fennmaradását. Általában a beépítések a szegélytársulásokat erősen veszélyeztetik. A hibás területfejlesztési koncepciók sok helyen a hullámterek intenzív használatát szorgalmazzák. Az elmúlt időszakban sok terület a privatizáció (kárpótlás, tagi részarány stb.) során magántulajdonba került, ami megnövelte az építési igényeket. Pl.: A Felső-Tiszavidéken zsúfolt, a tájat és a természeti értékeket romboló üdülőtelepek, strandok, illetve hozzájuk kapcsolódó igénytelen bódésorok épültek az utóbbi években. Ezeknek a pusztító beépítéseknek a megtiltása napjainkban szinte lehetetlen, olyan erőteljes a helyi lakosság követelése. A természetvédelmi törvény értelmében – természeti területeken, és természetvédelmi oltalom alatt álló területeken – tilos a természetes és természetközeli állapotú vízfolyások vizes élőhelyek partvonalától számított 50 méteren, tavak partjától számított 100 méteren belül, valamint a vízfolyások hullámterében új épületek, mesterséges létesítmények elhelyezése. A jogszabály szigorú végrehajtása természetvédelmi és vízgazdálkodási szempontból is elkerülhetetlen

Vízlépcsők, medertározás hatása a hullámterekre:

A hullámterek élővilágának változatosságát kedvezőtlenül befolyásolja a természetestől eltérő vízjárás, ami vízlépcsők, duzzasztók, medertározók kialakítása következtében is kialakulhat. A hullámtéri mocsárréteken az un. savanyú füvek előretörése, homogén sásrétek megjelenése figyelhető meg. (Pl.: a Bodrog-zugban a hajdan kiterjedt kaszálók, legelők helyén ma pangóvizes felszíneken élessásosok uralkodnak)

A hullámterek használati zónái:

A hullámterek használati zónáit az árvízvédelmi prioritásokhoz kell igazítani. A folyópartok és az árvédelmi töltések hullámtéri oldalának a használata az árvédelem céljait szolgálja (árvédelmi zónák). Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezeknek a területeknek nincs fontos, a hullámtér többi természeti rendszereire épülő ökológiai szerepe. A hullámtereknek törvényszerűen ismétlődő használati zonációja nincs, ezért a funkciókat (ez lehet ökológiai funkció is) és használatokat egymással összefüggésben kell vizsgálni. A hullámterek ökológiai funkciójának hatékonysága, fenntarthatósága szorosan összefügg a gazdasági hasznosítás és az árvízvédelem által alkalmazott megoldásokkal. A biológiai sokféleség megőrzésén túli két fontos ökológiai funkciót, a zöld folyosó szerepet és a mentett oldali természeti rendszerekkel fennálló – vagy helyreállítandó – kapcsolatokat a gazdasági hasznosítás nem veszélyeztetheti. (Ennek oka többek között: a zöld folyosón vándorló fajok a perifériás összeköttetéseken keresztül eljutnak a vízfolyásokat kísérő természeti területekre pótolva az onnan hiányzó fajokat, illetve megújítva azok leromlott populációit, vagy fordítva, az itt elszaporodott fajok a perifériás összeköttetéseken keresztül jutnak el a zöld folyosóig és vándorolnak tovább.) A fenti ökológiai funkciók megőrzése a hullámtéri és a mentett oldali rendszerek összehangolt fenntartása, hasznosítása mellett képzelhető el. Általános elvként kell megfogalmazni: mivel a hullámterek ökológiai szerepe kiemelkedő jelentőségű, s ez a szerep a természetes életközösségekhez kötődik, ezek megőrzése alapvető prioritás. Az őrzési és árvédelmi funkció nem áll ellentétben egymással.

Természetvédelem a hullámtereken:

A hullámterek kiemelkedő természetvédelmi szerepe nem vitatható. Nemzeti parkjaink többsége érint hullámtereket, vizes élőhelyeket, s több tájvédelmi körzetünk, természetvédelmi területünk a hullámterek természeti értékeinek megőrzését szolgálja. A természetvédelmi oltalom alatt álló hullámterek nagysága nem elegendő annak a komplex ökológiai funkciónak a fenntartásához, amely a folyóvölgyekre hárul. A hullámterek ökológiai, természetvédelmi szerepének a fenntartásához biztosítani kell a védelem alatt nem álló területek fenntartható használatát, biztosítani kell a zöld folyosót alkotó természeti rendszerek folytonosságát. Következésképpen a hullámterek természeti értékeinek megőrzése alapvetően a természetvédelmi oltalom alatt nem álló területeken múlik. Ehhez a hullámterek használatát, kezelését új szemléletnek kell áthatni. Ennek a szemléletnek a lényege, hogy az árvízvédelemi prioritások érvényesülése mellett biztosítsuk a hullámterek természeti rendszereinek megőrzését, és a természeti rendszerekhez kötődő ökológiai folyamatok (életfenntartó folyamatok) sértetlenségét.

Természetvédelmi, ökológiai tennivalók